2015. szeptember 20., vasárnap

44

http://jelenet.blogspot.hu/


Halálra szánt tinédzserként cseperedtem. Elsöpört ébredő szexualitásom. A mélybe vetett, hogy megéljem vétkeit. Önnön bíróságom ítélt meg. S csomóztam nyakamra mélán, bámulva bitóm málén.
Gondolatim öklendve fel, éreztem vallanom kell szánalmas létem. S közben a lényeg veszett, hogy tettre váltsam, tán mert féltem.
Furcsa játéka az égnek, ahogy hullámzik a lent, a fent, a halni, vagy épp az élni félek.
Gyötrelmek évei után jött el a fény, mikor már nem érdekel se ember, se törvény, és ezzel együtt végtelen érzékenységgel ölelem mindezt. Azonban aki ölel, az el öl, mert szabadságot rabol.
Kezemben a halállal, szívemben az űrrel nézek a semmibe. A rég vágyott Nihil felé tartanék, de ebben a játszmában, csöppnyi lényem, tán csak kispados tartalék.
Testem öregszik, összeomlani készül, sok gyötrő, elhanyagolt év után. Fájdalom zsigereimben, időzített bomba szívem. Kattogását számlálom bután.
Miért fogy mégis az erő, az elszántság, megtenni egy kicsiny mozdulatot?
Miért volt fiatalon könnyebb hinni, hogy követhetem, mit annyi előd mutatott?
Tudom, mit kell tennem, és mégis várok. Vártam hosszú éveket.
Tán megcsalom saját magam? Meghazudtolja vergődő testem legmélyebb hitem?
Az öregedés gyarlósága lenne ez? A kényelembe punnyadt, ellustult tudat? A ki tudja honnan ébredő félelem, mi soha nem volt társam eddig utamon?
Miféle próbatétele ez a bűnösnek? Mikor életre ítéli a bakó.
A Jó vagy a Gonosz győzelme elfogadni mindezek után az Életet?
Az Életet. Vagyis a lassú végzetet. Az élni akarás magasztos ösztöne, az mi ehhez elvezet. Hogy leépülve, gyötrődve fogyjon el a maradék élvezet, s halványuljon csendé róla az a kicsiny ékezet.
Még itt vagyok. S ezért szégyellem magam.
Egyedül vagyok, s ettől boldog. Család, gyerekek, barátok, szerelmek után, emiatt szégyellem magam.
Színész vagyok. Az egész életem hazugság, mert úgy éreztem csak így boldogulhatok. Igazam is volt, hisz még jobban elvesztem volna az igazság által, de ezért is szégyellem magam.

Egy mozdulatra van, hogy bevégezzem sorsom. A pillanatot görcsben várja ujjam.
Mikor tengernyi bűnöm torán, gyertyám a szégyentortán, könnyed mosollyal kell fújjam.

Nincsenek megjegyzések: