2015. augusztus 13., csütörtök

Torzó


Mi megmaradt belőled
egy beteg szösszenet
annyi emlék közül
ez, mi el nem ül

Cserfes fölényedre támaszkodva
pulton könyöktél
s szegeztél szót pikírt
mint ki már írt

Egykoron büszkét, egy koron-
át képzelve fejére
bét mesélve félve
reményébe veszett

Áját, szemétdomb varázsán át
lökve italformát flegmán
csurdítva túl
nyája habját

Megannyi szomjazó
egykori bajazzo
libidotromba dől
lábad elé ha, lomba

Figyelve e fájtot mozdul
tétova ujjam mélán
tested rejtett
tájait fedezve

Fel, karcolt örök emlék
már veséden mesénk
hol vaskos derekad
volt táblám

Szaladt intim vidéken
rezdítve bájad
mozdítva pszichéd
libikáján kacagván

Gyermekin élveztem hasad
míg lényed farmere meghasad
s résére festhetek résszínt, nem át
nem bét, csak úgy cé szint.


Nincsenek megjegyzések: