2014. november 30., vasárnap

Hányinger




buszom gördül, fájón hördül
jól ismert megállóban
szemem résén át száll
húgyszagú bácsi mellénk fel
tördeli kezét
cipeli terhét
ül a korlátozott helyre
korlátait nem is sejtve
szemében remény
serény kezében sok év munka
ere duzzad, bűze terjed
vére, múltja,
merengésem mélységes kútja

fekete aurát látok
körötte az álmos, kispolgári
csimpaszkodó fekete kabátok
megvetés villan az arckönyvből felkapott szemekben
a gépelést abba sem hagyva
soron kívül fontos sorok kerülnek a hálóra
a kátyún zöttyenő pillanatot is meg-megragadva

bácsi bámul némán
alkot tervet
árusítani tervez lomot
s majd végez isten
napot, hitet, lelket

szaga terjed
átnéznek rajta, orruk fedve
redői mocskán ezer
hiába vívott harca, tetve

ki bűzlik jobban?
kérdi szemhéjam mögül hányingerem
sóhaj, közöny, s a miértírmártír verem


átlagos faszi néz
átlag alatti szinten
észrevette a lányt
észrevettem szinten

szemérmetlen bámul
koruk közt min húsz év szakad
zavarodott pilleg félre a lány
de legmesszebb szégyenem szalad

gyötörten látom önképem a busz ablakán
hasonlatos lennék, bármely szinten
ehhez az állathoz?
Ó Anyám!

öklendem fel soraim
szabadulok terhemtől
megszülöm nyomorom
világra szarom hitem

virágba borulok
gyönyörűn
elterülve
árok partját harapva
seggrészegen


eljön hogy le kell zárni
eljön hogy több kell legyek
eljön hogy undorít a vágyad
mikor taszít, hogy akár egyek
elvonnám a levegőt
oldanám a talányt
szorítanám torkom
ütném tarkóm
vágynám hogy fájjon
vágnám fel, hogy adjon
istenem valami többet
valami gyötrőt
tudni hogy figyel
tudni hogy gyűlöl!

elhagytak
elhagylak
fogyatékkal élek
elfogyok, s halok
ez volt az élet?
ez voltam
ez volt
csak ez
csak
ez
mi vagyok


gyötrelem
fájdalom
magány
az út
a hit
s a talány

Nincsenek megjegyzések: