2011. június 13., hétfő

Sokadik Szonja


/Sic transit gloria mundi/ 



Szonja hinni akart a szerelemben!
Hinni akarta, hogy létezése örök-érvényű nyomot éget a lét fonatába, nem csak egy véletlen ejtett foltot a világegyetem tengerébe hullajtott emberiség csöppnyi vásznán.
Átlagosnak, középkorúnak látta magát a tükörben. Lelkében szárnyalt, képzelt boldogsága sugaraiban fürdött, NŐ volt, fajunk létezésének Alfája és Omegája. Felöltözött hát, gondosan megválasztva kiegészítői összhangját.
Lehunyt szemmel végigsimította ruhája aláhulló lágy anyagát, s újra elhitte, hogy ma megtörténhet a csoda, hogy Ő bizton többre hivatott.

Mobil csörren, a várt hívás. Igen, vagyok, indulhatunk, máris megyek, két perc...
Az asztalnál, lábát keresztbe vetve Szonja emelte poharát, de Tina kortyolt nagyot kedvenc rosejából. Érzéki pillantást vetett Peterre, s hajába túrt, azzal a félre nem érthető mozdulattal, amivel évszázadok óta jelzik az emberi nőstények, hogy párzásra készek!
Étterem, hangulat, gyertyafény… egész jó hely...  kötelező romantika, ráragadt bájmosoly, begyakorlott mozdulatok, begyakorlott hit, elhitt gyakorlat, gyakorlott csábítás, csábító ámítás… megalkuvó behódolás, meghódított, reménybe tört női tartás…
Apró érintések, kacajok, és fények… Dohányfüstbe veszett NŐ… önámítón biztonságot adó ködében, a vágyával már mohón faló, temérdek feltörni vágyó férfierőt rejtő, már behatolni kész, trójai faló.
Tina élvezett el többször ezen az estén, rúgott be csúnyán, érzett a nyelvén minden férfi-ízt, s szorította görcsösen a fajanszot, míg kiokádta mit teste nem kívánt magában hordozni másnapig, majd bukdácsolt hazafelé, fel a lépcsőn a taxitól.

Reggel Szonja ismét Anyuka volt, jó munkaerő, aki szörnyű fejfájásánál többet nem tudott volna feldolgozni. Érzékeny lelke hitt a csodákban, verseket írt, és hosszan fésülgette haját az ágy szélén, kislányként merengve… jövőként álmodva meg múltja nagy szerelmeit.

Néhanapján, elpilledve, az ébrenlét mezsgyéjén, az értelem és érzelem határán, Tina vette át az irányítást! Ő inkább rendező volt a színdarabban, semmint castingolt naiva. Nem volt megalkuvó, nem volt önámító, boldogságát kereső, magát egy gazdás állatnak tituláló, de könnyen új legelőre terelhető. Kiélvezte a kiélvezhetőt, és kiitta a velejáró fájdalommal teli méregpoharát.

Életben Szonja tartotta őket! Nem hagyván Shakespeare nyomdokán fejezni be Tina művét. Poharukba gondosan válogatott, napfény érlelte gyümölcslevet töltött. Szolid sminkjével állt be a sorba, tetszőleges helyen és okból. S csipetnyit sem kevert főztjébe a miértekből, s az okokból. Egyikük sem volt ép, vagy egész, ahogy külön test sem voltak. A két pólus skizofrén főzete lettek ők, a túlélés menzán, bátran kapirgálva a lelki-hajléktalan-férfiak szemétdombján,

miként az őrültség kútjától eszét vesztett királyság uralkodója is, mikor egyedül maradt épeszű, bölcs döntésével lett boldoggá. Kortyolt ő is a méregből, s így őrültként, ismét elégedetten tekinthetett körül birodalmán.

2 megjegyzés:

Nina Pilar írta...

Seu blog é fantástico, adorei!

beijinhos

obrigada pela visita no meu blog, volte sempre...

Aurora Irrealis írta...

Muchas gracias querida Nina! ;-)