2010. október 10., vasárnap

Művész vagy művi-ész?



Ki is a művész? Adódik a kérdés.
A válaszhoz most tegyük félre az álszerénységet, hisz mind ott vagyunk, ahol az art szakad.

Hogy az utókor döntené el?
Valóban, viszont Te itt és most hiszed el ezt magadról, itt és most gondolsz maradandót alkotni, itt és most ragadsz kapa helyett ecsetet, vésőt, tollat, klaviatúrát… remélve hogy megéri a ráfordított időt, s hogy emlékezni fognak rád elporladásodat követően is, tán az idők végezetéig.

Lehet, hogy puszta tévvágány vagy, aki sokat olvasva és keveset értve verseket, nem bír késztetésével, és faragni kezdi a tehetetlen nyelv-anyagot,

s gondolván hogy az égtől tehetséget kapott,
nem rettenti hogy hátra, ragrímeket hagyott.

Talán a forma bajnoka vagy, ki túlképzett tekervényeit is egyenesre fésülte, s verslábait rendszeresen áztatja megnyugtató medrében, s csak legyint, ha kicsiny tavát

naplementéstül is fordítaná meg egy örvény,
hisz mindezt is uralja, valamifajta törvény.

Te lehetsz a föld fölött lebegő, tudatosan tudattalant kereső, érzékin s érzésin pancsoló kislány, ki nem rest leírni, miként

fekete lovam hasított poros cilinderem karimáján
zongora szólt kéken, bodzák hullottak
árván, s rímtelen öleltem bölcsőm
keményen belém hatoltál
te pasztell oltár.

Ne feledjük őt sem, ki verssel ébred, s fekszik. Élete fájdal(m)át vágyik dalolni szüntelen, hátha meghallják az égiek, vagy legalább egy kiadó, mielőtt élete fogytát siettetné. Ráérő perceiben kalapáccsal üt kisujjára váratlan,

s máris érzi ő,
mily ihlető,
ha vérzik ő.

Csak írjunk bátran, egyediségünk teljes tudatában.
Pedig ha látsz, láthatod, ha értesz, értheted, hogy már minden leíratott!
Művi a kísérlet, de felszabadító.
Hát légy büszke önnön terápiádra, s legyen gondod a kellő mennyiségű piádra.

Mert hidd el, eljön… mikor leteremtetett léted, s utad véget ér. A hétköznapi öldökléseink után, csak egy lélek leszel, ki nyomot hagyni vágyott. Az ítélőszék előtt bánni fogod az elpocsékolt szavakat, és az érzés nélküli pillanatokban haszontalan tüdődbe szippantott, éltető s ölelő, földi levegőt!

Nincsenek megjegyzések: