2010. szeptember 9., csütörtök

Leteremtetett




Kezdetben volt az Űr, ködbe burkolózott, anyagtalan tengere.
Felette lebegett mélán az Úr, s azúr szemében a teremtés ingere.
Gondolat ébredt, pupilla tágult, öntudat rezdült, akarat támadt,
örvénylő hitben, a semmiből szülte meg, az első létezni vágyat.

Felsejlett egy kéz, majd ökölbe rándult, simogatni, majd ütni vágyott.
Erő, érzelem, testiség és elbukás. Alakot öltött az első vágy ott.
Megbánta egy pillanatra, hisz tudta, megalkotta a Vég kezdetét,
de már lázas függőként várta, hogy az égig emelkedjen a tét!

Megszülte a Jót, felböfögte a Rosszat, s élvezé ezt a harcot,
hát odapottyantott egy húspacát, hogy vágjon ehhez buta arcot.
Nagyon bejött ez a két oldal, ez a reménytelen küzdelem,
hát legyen még egy paca réssel, s vágyják egymást szüntelen!

Gyönyörködött a fűben, fában, a tengerek temérdek halában,
majd megvakarva hasát mondá, csak ott van buli, ahol Halál van.
Lehelek homlokukra teremtő fényemből, így övék a szabad akarat,
szerelem, szenvedés, mohóság, csak hogy legyen játékuk a nap alatt.

A Nemlét nyugalma örökre felborult, háborgott a tenger,
Ő vágyott játszani, de illetékes elvtársnak jó lesz az Ember.
Felelőssé teszlek mindezért, lelked gyötrődjön örökké,
Isten mégsem állhat a sarokba, hisz nem azért teremté!

Nincsenek megjegyzések: