2009. május 29., péntek

Merengő




Tán a magány,
ki itt koptatja körmét szobám falán,
kell hogy megmutassa,
miként lássak önmagamba?
Vagy a remegő eremből feltörő,
féktelen fröcskölő őserő,
lesz az mi tisztít, és elmos?
De elkerül,
fullánkod számomra édes,
ölelés minden szavad,
testvérem vagy, s
minden rezdülésed,
érzem,
minden érzésed itt rezdül,
szívem parázsló ölében.
Nem sért,
nem téveszt meg a szó,
magasabban szállunk,
mert szállni vágytunk.
Sárban nem lelhet nyugtot
szerelmünk.
Be nem teljesült,
kivetetten vándorló,
olthatatlan vágyunk.

Nincsenek megjegyzések: