2009. május 10., vasárnap

Gyermekek vagyunk




Kattogva kábít a pillanat,
órám visszaszámol,
ont monoton bút konokon,
s én hagyom, hogy fájjon.

Remegve remél a remény,
megfogom kicsiny kezét,
nézzük az elhaló napot,
oly jó, hogy békét adhatok.

Hanyatt fekszünk kedves,
erőtlen ringat már a tenger,
annyi mindent feledünk most,
gyermekek vagyunk újra,

először, utoljára, egyszer.

Nincsenek megjegyzések: